„…a nők, az édesanyák olyanok, mint a virág. De nem csupán azért, mert a virág szimbolizálja szerelmüket, szépségüket, tisztaságukat, hűségüket és nemes egyszerűségüket, hanem azért is, mert Őáltaluk és Ővelük telítődik lélekkel a világ. Az édesanyák nemcsak láthatatlanul, észrevétlenül hordozzák vállukon mindannyiunk lelki terheit, de megteremtik azt a melegséget, otthont, elfogadást és befogadást, ami nélkül rideggé, igazi otthon nélkülivé, mi pedig ebben a világban hajléktalanná válnánk.
De még ennél is többet tesznek: bele oltják az anyaság, a tapintat és az alázat női, meleg színeit, páratlan odaadó lelkületét a világunkba. És: anyaságukkal tevékeny részesei a teremtésnek. Képesek arra, amire egyetlen férfi sem: életet adni, megteremteni az anyagi és szellemi lét egységét. Az ő létük is olyan, mint a virágé: híd vagy kapu. Bennük és általuk valóban összeér a föld és az ég.”