Martonyi Község Honlapja

De én hiszem,hogy még láthatom az Úr jóságát az élők földjén.”(zsoltárok 27:13) Egy nyári nap emlkékére 2 012 karácsonyára. Csendesen át a szilváson , a pince mellett ballagunk. Csak a rigók szólnak, riogatják az erdő lakóit. Ő meg mellettem jön és mindent mondani szeretne, a fákról a csalitosról a fiatal koráról, az életről. Valami meg melegíti a lelkem. Látom a régi időket a tisztára kapált szőlősorokat és az öregek arcát ahogy megpihenve letörlik arcukról a verítéket. Ő mesél, szavaiból végtelen szeretet, meg nyugalom árad. Egyre feljebb kapaszkodunk, és ahogy nő a fizikai gyötrelem a testemben és fogy el a levegőm, szinte kárpótlásként , kezd kibontakozni a táj. Orrunk előtt a szépen sorolt szőlő, de távolabb tisztán látszik a falu, szülőfalum. A templom tornya, mint valami iránytű mindennek a közepén .Aztán ahol a látóhatár összeér a heggyel feltűnik a tó. Kékes szürke vibrálása beragyogja a völgyet. Leülünk a hegy tetején egy padra és elmélyedünk valami elérhetetlen világ szépségében. A kapa egyenletes hangjára figyelünk, ahogy újra és újra belehasít a földbe. Előttünk alig tíz méterre valaki szorgoskodik. Észrevesz, kicsit tétováz aztán elindul felénk. Ő még tudja, hogyan kell ezt elénk jön. Úgy hetven ,nyolcvan közötti falusi ember. Tekintete tele nyugalommal, meg szeretettel, és tisztelettel. Adjon Isten, és már folyik is a szó. Téged, meg ismerlek az úr meg?..... Mondom itt születtem az apám itt volt kántortanító 1947-49 között. Kicsit ráncolja homlokát, majd valami sejtelmes mosoly fut át az arcán. Nem olyan kis növésű ember volt? ,meg aztán nagyon jól focizott, csak úgy száguldott a pályán. Igen emlékszem. Kezdi valami szorítani a lelkem, majdnem hatvan éve ő még csak fiatal suttyó gyerek lehetet és emlékszik az apámra. Jóságos mondatai végigsimítanak és egy pillanatig azt érzem haza érkeztem. Természetesen invitál némi ezen a földön termesztett szőlőből készült borra, és bizony Isten soha jobban nem esett volna és ilyen jó társaság talán nem is lesz még, de nem lehet vezetek. Szomorúan veszi tudomásul talán ,már neki is elkelne némi olkoholos ösztökélés, de a rend az rend. Továbbmegyünk, de a társam csak mondja ,mondja: mikor gyerek volt ide jártak és ezt a földet nagyapja kapálta, de lelkem elcsendesedett. Beszaladt a saját világomba és már nem hallok szavakat meg nem látok képeket. Valami nagyon távoli hangon hallom apám és anyám hangját akik talán valahol itt mennek mellettünk és mutatják ez volt a szőlő ahová kijártunk mielőtt megszülettél és talán ez alatt a fa alatt éreztem ,ahogy először megmozdultál. Végigszalad mint valami mozifilm, szinte minden és nem tudom meddig csak csendben ballagtunk, aztán… Megint hallom mellettem azt a csendes nyugtató hangot, És a végtelen szeretet szétárad körülöttünk és beborítja ezt az isten háta mögötti világot. Valójában persze itt van ez bizonnyal isten szeme előtt talán a legrangosabb helyen, ma nekem mindenképpen legalább is én úgy érzem. Hogyan lehet ezen tűnődöm ma is, hogy annyi éven át nem is gondoltam szülőfalumra. Nem akartam megkeresni ,megnézni még csak egy pillanatra sem. Hogyan lehet, hogy ötven év után valami mégis odavezet. Addig tereli valami láthatatlan kéz a sorsom ,míg rátalálok erre a kis falura. Ide csak egy út vezet, s azon járnak ki is ,meg be is az emberek. Valamikor ezen jöttünk el mi is, és most ezen jöttem vissza is. Az a nagyon furcsa, hogy nem idegen a környék, valami, de inkább valaki azt akarja ,hogy úgy érezzem haza jöttem. Igaz csak egy röpke kis látogatásra, de haza. Csendesen ballagunk a visszafelé úton nemigen beszélünk, mindenki a maga világát faggatja. A templom előtt megállunk s szemem keresi a házat ahol világra jöttem. Ez az mondja csendesen ez a régi kántorlakás ,most a fene tudja ki lakik benne. Elhanyagolt a ház is ,meg a kert is .Szegénykém látott szebb világot is, én mégis szépnek látom így is. Innen indultam el ebbe a csodaszép világba. Valami hatalmas békesség költözik belém. Átjár a nyugalom ,meg valami csendes biztonság simogat. Itt születtem .Ismerősnek tűnnek a házak az emberek és a táj ,olyan mintha mindig itt csatangoltam volna. A társaságom meg valamiféle furcsa varázslat. Szavai simogatnak, csendes nyugalma teljesen elringat. Úgy érzem ,mintha felemelkednék a templom torony fölé, és álmomban kergetném az elfelejtett pillangókat Ilyenkor újjászületik az ember, s gondolatai ide oda szaladnak a régmúlt világ és a ma ideje között